Sennheiser HD 660S

Sennheiser HD660S + Topping DX5 - szívderítő fejmasszázs

Zenehallgatási körülményeim, szokásaim felborítása miatt az eszközeimben is teljes sorcserét hajtottam végre. A szoba hangosításáért mostantól a Naim Mu-So 2nd lejátszó rendszer felel és teszi is dolgát becsülettel. Viszont néhány helyzetben, pl éjszaka, utazás közben, vagy ha ki akarom zárni a külvilágot, a fejhallgató az egyetlen potens zenehallgatási megoldás. Csak hát e téren talán még nagyobb a káosz, mint a hangdobozok térfelén, szélsőséges hangzásokkal lehet találkozni és némelyik példány meghajtása egyáltalán nem egyszerű feladat, a fejhallgatók viselésének komfortja is nagyon eltérhet.

Sokféle típussal tettem már próbát zenehallgatás és hangmérnöki munkám közben, nagy szerelembe soha nem estem egyik fülessel sem (talán az Audio-Technica AD900 állt hozzá(m) legközelebb), a fülbe dugaszolható megoldásokat pedig csak néhány percig tudom elviselni. Messze nem tökéletes választás, de valamiért egy Sennheiser HD590 maradt tartósan a közelemben, univerzális, strapabíró darab elfogadható hangzással, felületes monitorozásra igen, minőségi zenehallgatásra korlátozottan alkalmas.

Az évek során többször is összegyűlt nálam egy-egy nagyobb fejhallgató csapat, némelyik összecsapásról írtam is: Fülekezés 1. és Fülekezés 2.  De ezek csak alkalmi, kíváncsiskodó ismerkedések voltak, vásárlási szándék nem volt mögöttük. Életem mostani átrendeződése során viszont erősen elgondolkodtam egy komolyabb fejhallgató beszerzésén, ami nem kerül százezrekbe, de bőven felülmúlja a HD590 produkcióját. Lásd, milyen a sors, pont aznap befutott egy levél a Sennheiser-től, miszerint féláron adják a HD660S típust.

A 600-as sorozatot jól ismerem, kellemes emlékek mellett problémáink is akadtak egymással, főleg a HD600 típusnál van egyfajta, a HD650 és HD6xx esetében másfajta hiányérzetem. Régóta vágyom, hogy ezek pozítiv tulajdonságait vegyítsék és olcsóbban adják, mint a mesében. Aztán 3 évvel ezelőtt megjelent a HD660S, de mostanáig nem találkoztam még vele. Éltem hát a Sennheiser ajánlatával és az akciós 300 € megfizetése után 3 nappal megkaptam a szépen csomagolt példányomat a cég német központjából.

Kinézete, megjelenése a robosztus Beyerdynamic és az aprólékosan kidolgozott Audio-Technica világa között van. Műanyagból készült, de masszív darab a megszokott Sennheiser komforttal: stabilan rögzül a fejen, nem lötyög, nem is nyom több óra viselet után sem. Gyári állapotában kissé szoros volt, de a fejpánt inzultálásával ezen könnyen lehet segíteni. Apró feketepont, hogy a bal/jobb gyári jelölés alig látható, sötétben reménytelen azonosítani. A problémát házilagos megoldással orvosoltam egy öntapadós piros pötty személyében.

01 HD660S

 

No de meg is kellene hajtani valamivel!

Pár hete még volt itthon néhány Motu, Focusrite, Behringer hangkártyám (jó, tudom: audio interfész), de azoknál nehéz hangminőségről beszélni, a Nagy Rendszerváltás (NRV) során el is adtam mindet és mindent. Kell tehát egy erősítő a HD660S-hez, ami nem foglal sok helyet az asztalon, esetleg magammal is tudom vinni, jó minőségben meghajtja a fejest, de kiszolgálja az asztali aktív hangdobozaimat is, tehát legyen fejhallgató és vonali kimenete, tudja kezelni a gyakoribb hangformátumokat és ne kerüljön sokkal többe, mint az új Sennheiser füles. Amúgy is ragaszkodtam hozzá, hogy az eladott készülékeim árának maximum harmadát költöm HiFi-re, tehát 100-200e Ft között kellett nézelődnöm. A fejhallgató erősítők piacán ez nem kevés pénz, hiszen egyszerű berendezésekről van szó, ennyiért majdnem a felső kasztból is lehet válogatni, ám nekem D/A konverterre is szükségem van a számítógép kimenetére, így már kissé nehezebb a feladvány.

Nem húzom hosszúra ezt a részt, sokféle készüléket nézegettem, párat ki is próbáltam, közben egyre szimpatikusabb lett a Topping DX5. Van benne XMOS és egy (illetve kettő) modern DAC chip (ESS ES9068ES), képes kezelni a nagyobb felbontásokat a PCM és DSD világban egyaránt, szimmetrikus vonali és nagyteljesítményű NFCA fejhallgató kimenettel, intelligens vezérléssel rendelkezik. Két verziója létezik, az alaptípus mellett van egy Lite kivitel is, ami egyetlen dologban más: nincs benne MQA dekódolás, cserébe 30e forinttal olcsóbb. A tömörítős maszatolásra nincs igényem, a Tidal szolgáltatás lemondása után nem is hallgatok már ilyen forrást, ezért kértem tartós próbára egy Topping DX5 Lite példányt a Muzix Audio-tól, szerencsére volt is náluk raktáron.

Aprócska készülék minden cicoma nélkül, előlapján visszafogott (és kikapcsolható) kijelzővel, nagy méretű, tehát kényelmes (és kikapcsolható) hangerőszabályzó gombbal, néhány csatlakozóval és ennyi, nem is kell több. Nagyon szimpatikus, hogy a hangerőgombbal lehet váltani a kimenetek között is, tehát könnyen át tudok kapcsolni a hangdobozokról a fejhallgatóra, semmit nem kell kihúzni, átdugni, sőt a kimenetekhez külön hangerő állítható be és ezeket a készülék meg is jegyzi, tehát nem kell attól parázni, hogy éjjel fél 2-kor egy béna mozdulattal a frászt hozzuk lakótársunkra. Ugyanilyen egyszerű a többféle (optikai, koaxiális, Bluetooth) digitális bemenet közötti váltás is, de erre nálam nincs szükség, csak USB forrásom van az asztali számítógépről. Vonali kimenetként RCA és (valódi) szimmetrikus XLR is kínálkozik, nálam utóbbi adta magát a szimmetrikus PreSonus monitoromhoz.

A telepítés egyértelmű és gondtalan, a kijelző informatív, a lejátszott anyag digitális paramétereit, az aktív ki/bemeneteket és a hangerő szintjét közli velünk. Apró pirospont, hogy a hangerő dB skálázása valós, tehát 1 dB módosítás a valóságban is 1 dB hangnyomás különbséget okoz. A tápegység beépített, így hát nincs kísértés a cserélgetésére. A csomagban talált távirányítót kissé szükségtelennek érzem, de közvetlenül elérjük vele azokat a paramétereket (digitális szűrők, hangszimuláció, kijelző fényereje), amiket csak a rejtett menüből lehet előcsalogatni. Pár percig nyomogattam, mindent beállítottam, majd elcsomagoltam a távnyomogatót.

 

Topping DX5

 

A DX5 D/A konverterként pregnáns javulást hozott az asztali dobozaim megszólalásában, pedig ezek nem igazán komoly példányok, de otthoni munkára, rádióhallgatásra és online megbeszélésekhez megfelelnek. Sokan hajtják az aktív hangsugárzókat valamilyen olcsó hangkártyáról, közben nem is tudják, mennyi tartalék van még a dobozaikban. Ha még meglennének, a hangkártyáimnak sarokba kellene térdepelniük a DX5 produkciója hallatán. No de én leginkább fejhallgató erősítőt kerestem, beszéljünk tehát arról!

A HD660S nagy érzékenységű fejhallgató, 1 V feszültségre 104 dB hangnyomással reagál 150 ohmos impedancia mellett. Ebből már sejthetjük, hogy a meghajtása nem nagy kihívás és ez a gyakorlatban is így van, még a telefonom gagyi erősítőjével is szórakoztató hangerőre képes, mégha ilyenkor a minőség nem is az igazi, magas torzítás, sziszegő magashangok és káoszos hangtér jellemzi, de ez nem a HD660S hibája, a telefonok ennyit tudnak. A Topping DX5 Lite kimenetével összeszexualizálva igencsak másként szólal meg ugyanaz a fejhallgató, leginkább a tisztaság, precizitás és egy kis ridegség jellemző első hallásra.

De itt álljunk meg kicsit! Mit hallasz, kedves olvasó, mi alapján ítélsz, mikor felteszel egy új fejhallgatót? Biztosra veszem, hogy az első benyomásod arról szól, mennyire van egyensúlyban a megszólalás, milyen a regiszterek aránya. A beszámolók nagy része is azt firtatja, melyik fejhallgatónak kevés a basszusa, vagy túl sok a magasa. Az a bökkenő, hogy a fejhallgatók átviteli karakterisztikája között nagyobb eltérés van, mint a hangdobozoké között, főleg ha beszámoljuk a szobaakusztika hatását is, ami - rossz esetben - alaposan elmossa a különbségek egy részét. A fej/fülhallgatóknál azt hallod, amire képesek, nem szól be/le a környezet, mégis mindnek megvan a maga jellegzetes frekvencia válasza, amiben könnyen lehet +/- 10 dB kitérés is, teljesen linerás átvitelű fejhallgatóból nagyon kevés (de inkább egy sem) létezik és jól sejted, szörnyen drágák. Íme néhány népszerűbb típus hangnyomás görbéje, alul a HD660S eredménye: 

AKG K702

HiFiMan HE400s

Beyer DT990Pro

Sennheiser HD660s

 

Ezek a durva különbségek nagyon meghatározzák a hangzást és félrevezethetnek minket, mielőtt meg tudnánk ítélni a fejhallgatók valódi minőségét. Idővel az agyunk korrigálja ugyan a hibás arányokat és hozzászokunk a kiemelésekhez, hiányokhoz, de mindig is zavarni fognak, mint olvasás közben az erős szembefény. Itt van most nálam a HD660S mellett egy HD590 és egy Beyerdynamic DT990Pro is. Ha gyorsan egymás után hallgatom őket, nagyon nehezen tudnék választani, igazából egyik sem tetszene, mert önkéntelenül is az előző hangzáshoz viszonyítok és bosszantanak a sok dB-es különbségek.

Ám van megoldás a fejhallgatók frekvenciaválaszának kiegyenesítésére, a legtöbb lejátszó szoftverben van korrekciós lehetőség, pl. a Roon-ban is találunk parametrikus equalizert és konvolúciós szűrőt. Ha ismerjük a fejhallgató átviteli görbéit, szépen ki tudjuk kalapálni azokat, de nem is kell vele vesződnünk, mások megtették helyettünk, pl. //medium.com/@jaakkopasanen/make-your-headphones-sound-supreme-1cbd567832a9">Jaakko Pasanen és az AutoEQ csapat (áldassék a nevük!). Munkájuknak köszönhetően több ezer fejhallgató mérési adatai és az azokból gyártott szűrők találhatók ezen a weboldalon, az innen letölthető adatcsomagot be tudjuk vinni a lejátszó szoftverünkbe és a végeredmény egy nagyjából lineáris átvitel lesz, leszámítva a gyártási szórásból eredő különbségeket. Mielőtt kérdeznéd, ez igencsak más eset, mint mikor valaki a szábája problémás akusztikáját próbálja EQ-val korrigálni, az egy jóval kétségesebb és vitathatóbb eljárás.

Megtettem, mit megkövetelt a fülem, mindegyik nálam lévő fejhallgatóhoz beállítottam a korrekt korrekciót. Enélkül reménytelen őket összevetni, a DT990Pro erősen loudnesses a többihez képest, sziszegve tolja az agyunk mélyéig a felsőbasszus és magas hangokat, közben a középsávot elrejti, míg a két Sennheisernek gyengécske a basszusa, emiatt súlytalan produkciót adnak. A korrigált eredmények már fájdalom nélkül összevethetők, sokkal élvezetesebb így hallgatni bármelyik típust. Így már van értelme a különböző példányok sajátosságait kinyomozni és ezek szépen ki is rajzolódnak, ha az agyunkat nem terheljük folyamatosan az arányok korrigálásával, ami gyors fáradtsághoz vezet és mindegyik fejhallgatót letépjük a fejünkről pár perc után.

A Sennheiser HD660S korrigálatlan átvitele levegős, túlságosan könnyed, magas tartományba húzó, de így is jól hallható, mennyire jót tesz neki a Topping DX5 masszív ereje. Nem mondanám elviselhetetlennek a produkciót, de minden hangnál érződik, hogy sokkal többet tud ez a fejhallgató annál, amit hallok. A korrigált átvitel teljesen más élményt ad, nyomasztó feladatától megszabadított agyunk könnyedén fogadja be a rendkívül tiszta, energikus, lebilincselő megszólalást. A nyers átvitel nem kevesebb, mint 10 dB hiányt mutat a szubbasszus sávban, tehát ott ennyivel több energiát kell pumpálnunk a rendszerbe, ami csak akkor lehetséges, ha a hangszórók és az erősítő is elviseli. A Sennheiser mérnökei tudják ezt, a beépített motorok alacsony torzítással dolgoznak magas hangnyomáson is, így az extrém korrekciót is elviselik.

 

Sennheiser HD660s Dist

 

A Topping DX5 is bőséges energia tartalékokkal rendelkezik, állítható erősítése bármilyen fejhallgatóhoz elégséges, leszámítva az egzotikus példányokat. A HD660S magas érzékenysége miatt elég neki a DX5 kisebb erősítésű üzemmódja, így is képesek elviselhetetlen hangerőt és rövidtávú halláskárosodást okozni. A frekvenciaválasz korrekciója után olyan meggyőző és tiszta mélybasszus hangok szólalnak meg, amikre csak a nagyon komoly és drága hangdobozok képesek, de azok is csak álmodoznak a HD660S 2 ezrelékes harmonikus torzításáról. Ráadásul ezek a basszushangok nem lusta brummogások, nagyot ütnek és pregnáns textúrájuk is van, ami ritkán hallható élményt ad nekem. Basszusgitárosként imádom hallani a különböző márkájú hangszerek hangját, de ezeket a finom különbségeket a gyenge hangrendszerek aljas módon összemossák. A HD660S fejest hallgatva meg tudom mondani, Richard Bona éppen melyik gitárján játszik, de még a kéztartása és a húrok érintése is hallható.

Összességében a hangzás rendkívül részletes, meggyőző és energikus, nagyszerűen megmutatja a hangfelvételek közötti különbségeket, azok sajátosságait, ami mindig jó jel a HiFi-ben. Ha a rendszereden ugyanúgy szólal meg minden, bajban vagy és hiába áltatod magad azzal, hogy neked így tetszik, a valóság korcs mását hallod csak.

Bár korábbi rendszerem felszámolása után szigorú költségstoppot rendeltem el, még pont belefért egy komolyabb kábel a Sennheiser amúgy is feleslegesen hosszú, tehát mindig útban lévő gyári kanóca helyett. Neotech Nece 3001 típusból készítettem egy másfél méteres példányt. A hangzás természetesen nem lett teljesen más (tessék kigyógyulni a túlzó kijelentésekből!), de egy kicsit melegebbé, barátságosabbá, kerekebbé vált, ami jót is tett neki, mert a Toppingra és a Sennheiserre is jellemző a túlzott pedantéria, hűvös előadásmód, duójukra ráfér némi érzelmi löket. Az elektronikus korrekcióval és az új kábellel tuningolt hangzás olyannyira tetszik, hogy az újabb és újabb muzsikák lejátszása gyakran éjszakába nyúlik, nehéz levenni a fejemről. A hangszerhangok egyéniek és izgalmasak, a térhatás stabil és játékos, persze fejhallgatós módra. Ha nem szereted, hogy minden a két füled között szól a fejedben, bekapcsolhatod a Crossfeed funkciót a Roon-ban (és más komolyabb lejátszókban), az a szemeid elé tolja a színpadot.

Kérdezni fogjátok, ezért leírom, hogy kipróbáltam a Topping DX5 beállítási lehetőségeit. Választhatunk benne háromféle digitális aluláteresztő szűrőt (PCM FIR), amik jól hallható hatással vannak a produkcióra. Részemről az 1. a szerethetőbb (a gyári beállítás is ez emlékeim szerint), a másik kettő túl részletessé és kissé mesterkéltté teszi a bulit. Lehetőségünk van hangzás szimulációra is (Sound Mode), elektroncsöves és analóg félvezetős elektronikák hangzását húzhatjuk a megszólalásra. Itt elenyésző különbséget hallottam, a változás inkább negatív volt, ezért kikapcsoltam ezt a funkciót. Itt a kevesebb a több.

 

HD 660S Product Gallery 01

 

A HD660S a 110e forintos akciós áron nagyon jó vétel annak, aki nem idegenkedik a Sennheiser fejhallgatókra jellemző analitikus, semleges hangzástól. Ennyi pénzért használt, sok éves HD600-ast lehet venni. A 660S eredeti 220 ezres ára már elgondolkodtató, ennyiért már lehet válogatni a kategórián belül, de ha összevetjük a gyengébb HD600 (160e Ft), vagy a már majdnem jó HD650 (190e Ft) típusokkal, indokolt és szemléletes az árkülönbség, pont annyival jobb a 660S ezeknél, amennyivel drágább. De akár a HD700 is lehetne viszonyítási alap, műszakilag nagy részben meg is egyezik a 660S felépítésével, de 3 évvel ezelőtti 16. születésnapján megszűnt a gyártása, használtan még előfordulnak 150e Ft körül. A HD800 természetesen továbbra magabiztosan ül a trónon, minőségben és árban is más szint. Az 500-as sorozat minden szempontból lejjebb van, pedig alig olcsóbbak a HD660S akciós áránál. Szóval, ha egy jó fejhallgatót keresel 100e Ft körül, a Sennheiser ajánlata számodra is nyerő lehet, a cikk írásakor még él az akció, vélhetően a német raktár készletének erejéig! Mert hogy érkezik a minimálisan átdolgozott HD660S2, emiatt a jelenlegi verzió gyártása hamarosan befejeződik.

 

 

 

Related Articles

Intel NUC + Roon Rock

Intel NUC + Roon Rock

Parasound P6 DAC / előerősítő

Parasound P6 DAC / előerősítő

Papp László e.v.

Nyilvántartási szám: 57041003

Adószám: 58691876-1-41

AVX logo 150

Facebook logo 150

Feliratkozás hírlevélre